Vitorlázás a Dunán is!

Hosszú folyamat, mire az ember arra adja a fejét, hogy a Dunán jollézzon, főleg télen. Nem biztatnék senkit arra, hogy holnap vágjon bele, nem mintha tudnék bármit is, amit bárki más ne tudhatna (és ne feledjük, vannak e témában jártas elődök, akiknek a cipőjét sem köthetném meg). Ha azonban izgatja a fantáziánkat, már ma vágjunk bele, mert máshol nem megtapasztalható élményekkel leszünk gazdagabbak!
No de nézzük csak, mibe vágjunk bele MA, mielőtt letoljuk kis lélekvesztőnket a nagy folyóhoz. Szerezzünk vízbiztonságot nyáron a sodrásban úszva, evezve, úszó farönkön egyensúlyozva, figyeljük a kis komp közlekedését a vízen és a nagyobb hajókét, ismerjük meg a választott vízterület vízi és időjárási viszonyait.
Nézzük meg a bedobott fáért benyargaló kutyát, milyen okos, a part felé úszva nem küzd a sodrással, a partra szinte merőlegesen, a legrövidebb idő alatt a lehető legkisebb erőbedobással közeledik, és amennyit "leesett", azt a saját legjobb eszközével, a futással kompenzálja a parton. Legalábbis Molly-nk, a border-collie így tesz, mindig tanulunk tőle valamit.
"Jó, de melyik webshopban, mit vegyek, milyen eszköz, milyen márka, mennyiért fog engem átvinni azon a vízen?"
Az még odébb van, ha egyáltalán...
Előbb nézzük még tovább egy kicsit a vizet, úgyis ez lesz a lényeg😉!
(Abból a szemszögből vizsgálom a témát, hogy ugyanoda akarsz visszatérni a folyón, ahonnan indultál, tehát nincs kényelmes legondolázás és hazaautózás, az egy másik, lényegesen könnyebb eset.)
Távolodjunk előbb most el a folyótól, keressünk biztonságos állóvizet, ahol, függetlenül attól, hogy mekkora gyakorlattal rendelkezünk már, mindig van mit tesztelni.
A hajónk hogy viselkedik a hirtelen széllökésekben, megbízható-e a kormányszerkezet és a kötélzet, klemmek, csigák működnek? És mi hogyan reagálunk? Tudunk-e pillanatok alatt gyengeszelesből erősszeles beállításokat csiholni? Hogyan reagálunk boruláskor, fel tudjuk-e állítani egyedül a hajót teljesen inverz állapotból is a vízben úgy, hogy közben nem ér le a lábunk és felállítás után kikötés nélkül tudjuk-e rendezni sorainkat és folytatni utunkat?
Ami nincs a hajóhoz kötözve, arról tulajdonképpen lemondtunk, ezt jó tudni, szerencsére csak papucs, vízmericske, kulacs bánta eddig.
Tudom-e, mi történik a hajón kívül, amikor a cockpitben levő dolgokra figyelek, ha csak néhány pillanatra is, és fordítva: tudom-e "vakon", odanézés nélkül kezelni a hajót, amikor kifelé figyelek (ez utóbbi lesz a gyakoribb)?
Érzem-e a szél irányát? A Dunán viszonylag élénk szélben kell vitorláznunk, hogy a sodrásban is képesek legyünk felfelé haladni, vagy legalább nem lesodródni, ez általában olyan intenzív cirkálással és odafigyeléssel jár, hogy nem tudom az árboctetőn elhelyezett széljelzőt figyelni, a vantnin lévő szalagok többet segítenek, de a legbiztosabb a vízfelszín fordozódásainak figyelése. Nekem a Duna a lakóhelyemhez legközelebb eső vízfelület, néhány száz méter távolságra, így ez esik kézre. Járok máshova is vitorlázni, "rendes helyekre", de itt van módom tervezgetés és logisztika, utazás, szervezés nélkül lobogni, egyedül az időjárás előrejelzéseket és vízállás jelentéseket kell figyelnem. Ebben kétségkívül nagy segítség a modern technika. Ahol én lakom, és amelyik folyószakasz számomra ismert (mederviszonyok, áramlatok, partok jellege, kőgátak, hajóforgalom, szélviszonyok), ott pont az a helyzet, hogy az uralkodó széliránnyal (ÉNy) majdnem megegyezik a sodrásirány (É-D), tehát 95%-ban cirkálásra vagyok ítélve, de én már élvezem. Nálam műveltebb és kifinomultabb hajós ismerőseim egybehangzó állítása szerint úriember nem kreuzol, emiatti irigységemet széles, a dunai szél által dagasztott vigyorommal igyekszem palástolni.
A legnagyobb szponzor az időjárás.
Nagyon kevés az év során az egyenletes erejű és irányú szél. (Nekem az egyenletes déli az ajándék kategória, de az évente egy-két alkalommal fúj, tiszta keleti vagy nyugati pedig szinte nincs is a környékünkön.) Ezért általában az a jó döntés, ha el sem indulunk (vagy inkább kajakba, kenuba ülünk, SUP-ra állunk és megúszunk egy csomó tetvészkedést, kint vagyunk a vízen, fríídam-sálláláá!). A maradék kevés esetben viszont abból főzünk, ami van. Ha megtanulunk a pöffökben is jönni-menni, a szponzor néha egész tisztességes szelekkel is jutalmaz, mindezt feszített víztükörrel párosítva (a folyón erős szél mellett is ritka a nagy hullámzás, ezért is csodás ez: siklás a feszített víztükrön!). Jó tudni, hogy a vitorlásszezon kis hazánkban ritkán esik egybe a strandidővel, bármit is mondjanak a szezon-fetisiszták. Gyakorlatilag egész évben szezon van, össze-vissza lehetőségekkel. A Balaton sokszor "megcsinálja a saját szelét", mert elég nagy, a Duna nem. A Tisza-tónak kedvező a fekvése, nagyon szép szelek jellemzik, a Dunán ott megyek, ahol lakom, itt a környező domborzat is jócskán bezavar. A tiszai vitorlázók Szegeden, valamint a fertő-taviak, velencei-taviak ismerik a saját területük szerencsés adottságait. Kezd úgy tűnni, az egyik legmegbízhatóbb időszak a tél második fele, amikor viszonylag értelmes, használható szelek jönnek és hirtelen lecsapó vihartól sem kell tartanunk. Azonban, az ilyenkor jellemző vízhőmérséklet hatalmas biztonsági kockázatot jelent. Ennek tükrében választom meg ruházatomat, felszerelésemet. Vastag meleg aláöltözet és polár ruha van a szárazruha és a mentőmellény alatt, a neoprén ilyenkor már kevés. Fagypont alatt nem megyek ki, de így is elég: a levegő 1-4 fok Celsius, a víz 0-4 fokos, átázott ruhában két perc is sok lenne. Csak a lábamon van neoprén cipő. A kezemet vastagon bélelt gumikesztyű védi, itt nem vált be a neoprén ilyen hidegben.
Ha egyedül megyek és pöffökre számítok, kicsit feszesebbre állítom a vitorlázatot, mint amit az alapszél megkívánna. Orrvitorla és fővitorla is van a kis szappantartómon, ezeket gyakran egyedül kell összhangba hozni. Talán szerencsésebb lenne a Dunán egy állókötélzet nélküli, egy vitorlával rendelkező jolléval mókázni, de azok jellemzően egyszemélyesek, az enyémben viszont ketten is elférünk, és az az igazság, hogy a legnagyobb élmény az, amit megoszthatunk.
Ja, igen: motor nincs (evezni meg: nahátazhogynézkiegyVitorlásban!, csak ha az életem múlik rajta), emiatt is van a nagy összpontosítás a szelekre!
Van azonban néhány kötelező cucc, amiket a Hajózási Szabályzat előír csónakok számára, ezek egy-két aprósággal együtt vízhatlan táskában lapulnak a cockpitben. Nem untatlak az adott vízterületen érvényes szabályokkal, azokat szépen megtanulod, ha van eszed.
Amikor ez mind megvan, irány a Duna-part! Jolléval egyszerű és sportos a vízből rajtolás, de ha van módod elegánsan stégről, mólóról indulni, akkor is igaz, hogy teljesen menetkész hajóval érdemes indulni, a sodrás miatt a vízen haladva már nem jó ötlet vitorlafelhúzással, vagy bármi egyéb szereléssel szöszölni, azonnal menni kell (komolyan, mintha sürgős lenne, de tényleg), a finombeállításokkal úgyis bíbelődhetünk eleget. Az aktuális szélirány miatt trükkös lehet az indulás: ha a part felé fúj, pont veled szembe, a határozott ellökés után szándékos kezdeti lesodródással nyerhetsz annyi sebességet, hogy az így kialakuló látszólagos szélben felveheted a kívánt irányt. Emiatt gondosan érdemes megválasztani a starthelyet, nehogy egy alattad parkoló sétahajó vagy stég marasztaló ölelésében legyen részed.
A többi már megy, mint a karikacsapás, csak a svertet húzd fel időben, amikor kell! Ha először úgy is tűnik, a sodrás és a szél összefogtak ellened, hamar megtanulsz kooperálni velük, megérzed, mit kérhetsz tőlük és mikor kell engedned, a végére úgyis kitaktikázod és oda jutsz, ahová szeretnél! Sörözni persze nem nagyon fogsz közben, ez nem az a szakág. Tudd összekombinálni a kívánt haladási irányt az egymástól különböző sodrás- és szélirányokkal, sebességekkel, tiszteld a többi hajót és csónakot úgy is, hogy többségükkel szemben elsőbbséged lesz, élvezd a látványt, a tájat, az érzést, hogy a szél erejével haladsz egy folyón!
Mi ebben a jó? A tudatállapotod ritkán tapasztalt sebességgel fog módosulni. Az elindulás pillanatától kezdve folyamatos, maximális koncentrációt igényel, mint egy kötéltánc. Neeeeeem fogsz azon elmélkedni: kiraktad-e a kukát otthon, vagy vajon miért volt morcos tegnap a kollégád? Ha mégis eszedbe jutna ilyen baromság, Szél úrfi rögtön figyelmeztet, és olyan sallert kapsz, hogy esetleg a víz adja a másikat (vakrandi a halakkal), de ha nem is, néhány pillanatra azt sem tudod majd, merre van a hány méter. Szóval, nincs az a sokDé ájmex mozi, vagy cucc, ami így beütne, aztán fogva tart, és nem akarod abbahagyni. Ez a meghívás nem a jövőbe szól, hanem egy piszok intenzív jelenbe, és piszok intenzív, zsigeri jelenlétre lesz szükséged közben. Meglesz, hozni fogod, mert az életed múlik rajta. Hogy közben ki vagy mi ural-vezet kit, mit? Ez olyan, mintha sakkoznál és táncolnál egyszerre. Persze, ne feledjük, amit Noé is tudott: mindig a víz az úr. Ha borulsz, ne pánikolj, de nem is itt kell azt gyakorolni, mire ide eljutsz, már rutinosan ragadod meg a rendellenesen az ég felé ágaskodó svertet (kard=schwert), már ha eszedbe jutott még a parton megoldani, hogy ne csusszanhasson a vízbe ilyenkor. Aztán próbálj meg akár a legnagyobb kínlódások után is pókerarccal, elegánsan parthoz állni és kikötni, ha sikerül, feltetted az i-re a pöttyöt, ha nem: menj még egy kört, minden pillanat élmény lesz!
(Akinek nem inge, ne vegye gatyára.)